Főoldal
Monte City Rendezvénypalota
TAMA RESTAURANT
Bara Konferenciaközpont
Teleki-Tisza-kastély Nagykovácsiban
Rendezvényközpont a Belvárosban
Margitszigeti Casino
Duna Event Rendezvényhajó
 

Budapesti Operettszínház




Képgaléria

A helyszín bemutatkozása:

A Budapesti Operettszínház gyönyörű, szecessziós épülete stílusos környezetet biztosít világváros-színvonalú szórakozásnak. Színházunk a Pesti Brodway-n az igényesen könnyed kikapcsolódás, a pezsgő társasági élet fellegvára, így a felújítást követően számos rendezvénynek és fogadásnak biztosítunk helyszínt és műsort. Az épületben remek feltételeket tudunk biztosítani reprezentatív események - rendezvények számára. A földszinti két különteremben 4-6 fős asztalok mellett, míg a páholyvendégek számára a gyönyörű különteremben van lehetőség a vendéglátásra. A színház előcsarnokaiban 900 fő részére megoldható a vendéglátás ültetett-állófogadás formájában.

A fogadások, illetve a rendezvények jellegéhez illő, igényeknek megfelelő színházi műsorról a Budapesti Operettszínház művészei gondoskodnak. A műsorok igény szerint opera-, operett-, musical-válogatással készülhetnek, de lehetőség van komplett előadások megtekintésére is a házbérléssel együtt.

 


Termeink, különtermeink:


- Előcsarnok; földszinti, illetve emeleti közönségforgalmi és büfé helyiségek
- Protokoll-terem a páholysor mögött

- Csillárterem (földszint)
- Raktárszínház (földszint)
- Nagyszínpadi nézőtér


Ajánlatkérés
Ajánlatkérés a "Budapesti Operettszínház" rendezvényhelyszín felé:

Név: *
Telefonszám: *
Elektronikus levelezési cím: *
Cég:
A rendezvény típusa: *
Tervezett időpont: * - -
Tervezett időtartam / nap: *
Várható vendégszám / fő: *
Egyéb elképzelések, kérések:

*A csillaggal jelölt sorok kitöltése kötelező.


Rendezvénytermek
A "Budapesti Operettszínház" rendezvényhelyszín rendezvénytermei:

A rendezvényterem neve
Emeleti elõcsarnok...
-
-
-
-
Földszinti elõcsa...
-
-
-
-
VIP terem...
-
-
80
-
Zenei próbaterem...
-
100
-
-

A rendezvényhelyszín teljes befogadóképessége 900 fő.
A termek részletes leírása alább, illetve a névre kattintva érhető el!

A helyszín rendezvények szervezésére alkalmas termei:

A terem neve: Emeleti elõcsarnok

- - - - - - - - -


A terem neve: Földszinti elõcsarnok

- - - - - - - - -


A terem neve: VIP terem

- - - - - 80 - - -


A terem neve: Zenei próbaterem

- 100 - - - - - - -


Megközelítés
A "Budapesti Operettszínház" rendezvényhelyszín megközelítése:


A Budapesti Operettszínház tömegközlekedéssel nagyon egyszerűen megközelíthető, a VI. kerületi Pesti Broadway-n, a Nagymező utca 17. alatt található épület közelében több jármű is megáll.

Metró:
A Vörösmarty tér és a Mexikói út között közlekedő M1-Kisföldalatti Opera vagy Oktogon megállójánál kell leszállni. A Kisföldalatti csúcsidőben 1-2, esténként 3-5 percenként jár. A Nagymező utca mindkét megállótól kb. 150 méterre található.
 
Villamos:
A Nagykörúton közlekedő 4-es (a Moszkva tér és a Fehérvári út között jár) és 6-os (a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér között jár) villamos Oktogon megállójánál kell leszállni. Innen a Nagymező utca 2 sarokra található. A villamosok csúcsidőben 2-3, esténként 5-10 percenként követik egymást.

Busz:
Az Andrássy úton közlekedő 105-ös autóbuszról, mely a budai Apor Vilmos tér és a Gyöngyösi utca között szállít utasokat, az Opera vagy Oktogon megállónál kell leszállni. Mindkettőtől kb. 100 méterre található a Nagymező utca. A 105-ös busz csúcsidőben 10, esténként 20 percenként közlekedik.
 
Trolibusz:
A Kossuth Lajos tér és az Erzsébet királyné útja között a 70-es, a Kossuth Lajos tér és a Baross téri Keleti pályaudvar között közlekedő a 78-as trolibusz Színházunktól néhány méterre teszi le az utasokat (megálló: Andrássy út). A troli csúcsidőben 5-7, esténként 10-20 percenként jár.

 


Maximális parkolási lehetőség db személyautóra.

A helyszínnek nincs közvetlen kertkapcsolata.

A helyszín akadálymentesített.

A helyszínen kizárólag a helyi vendéglátás vehető igénybe.

Amennyiben Ön autóval érkezik, az alábbi GPS koordinátákat állítsa be célként:
GPS X: 47.5038188
GPS Y: 19.060153

A helyszínre legjellemzőbb céges rendezvénytípusok:
előadás, megnyitó

A helyszínre legjellemzőbb privát rendezvénytípusok:
baráti összejövetel, privát party

További, A helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok:
bál, baráti összejövetel, céges családi nap, csapatépítés, díjátadás, dolgozói party, előadás, extrém rendezvény, extrém tréning, gyermekrendezvény, karácsonyi party, kiállítás, konferencia, megnyitó, partnerfogadás, sajtótájékoztató, tárgyalás, termék-, divatbemutató

A helyszín vendéglátástípusai:
bekészítés, hideg-meleg büfé, kávészünet, koktél party, kongresszusi étkezés, pezsgős koccintás

A helyszín technikai szolgáltatásai:
CD lejátszó, Csiptetős mikrofon, Dekoráció, Elnöki asztal, Fény- és látványtechnika, Flip-chart tollakkal, Háttérzene, Hostess, LCD/video projektor, Légkondicionálás, Magnófelvétel, Öltöző, Pulpitus, Ruhatár, Színpad, Teremhangosítás, Vezetékes mikrofon

A helyszín tereiben rendezhető:
céges rendezvény, privát esemény

A helyszín jellege:
klasszikus jellegű elegáns

A helyszín típusa:
színház, rendezvényterem